2009. december 7-én a Salvia Leo Klub ellátogatott a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon nevű intézménybe. Már megérkezésünkkor örömmel tapasztaltuk, hogy ez a borzasztóan hosszú név valójában egy nagyon barátságos és családias intézményt takar. Rengeteg mosollyal és kedvességgel, valamint szendvicsekkel vártak minket...

Nade ne szaladjunk ennyire előre! Hogy is kerültünk mi oda? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy messzi-messzi kis országban egy kupac fiatal, akik úgy döntöttek, hogy Mikulás alkalmából mosolyt csalnak néhány nagyothalló kisgyermek arcára. (Azt már most le kell szögeznem, hogy ebből csak a néhány és a kisgyermek nem teljesült, hiszen összesen 160 gyerkőcöt ajándékoztunk meg a legkülönfélébb korosztályokból: óvodástól egészen a nyolcadikos kamaszokig). Gondolta hát ez a maréknyi fiatal, hogy összegyűjt néhány száz csoki mikulást, mogyorót és minden féle édességet, és ezekből csomagokat készít. Egy szombati napon gyűltünk össze elkészíteni a csomagokat. Talán mondanom sem kell, hogy ez a rész inkább nekünk volt öröm, mert az egész délelőtt szuper hangulatban telt, nagyon sokat nevettünk együtt!

Amikor az összes csomag kész volt, úgy éreztünk, készen állunk a nagy napra. Előkerültek a Mikulás-ruhák, mindenki kiválasztotta a neki legelőnyösebb fehér szakállat. A krampuszok szorgosan élesítették a szarvaikat és kormozták az arcukat, a szarvas pedig mindenre elszántan nézett a nagy kihívás elé...

Szerencsénk volt, ugyanis az iskola tanítói minden gyerekről írtak nekünk néhány mondatos kis jellemzést, így a Mikulásoknak is könnyű dolga volt, nomeg egy kicsit mindannyian jobban megismerhettük a gyerekeket. Vannak, akik hangszeren játszottak, mások a sportokban ügyesek. Akad gyerkőc, aki szívesen rosszalkodik, de persze vannak mintatanuló jó lurkók is. Mind nagyon sokfélék, csak egy a közös bennük: a csillogó szemük, amikor meglátják a Mikulást!

Fontos tudni, hogy ebben az iskolában a speciális képzés nem azt jelenti, hogy a gyerekeket felkészítik arra, hogy mások, mint a többiek. Itt bizony szidás jár a jelbeszédért, mindenkinek igyekeznie kell, hogy ugyanúgy éljenek, mint egészséges társaik. Volt olyan kisgyerek is, aki a tanár nénik előzetes intése szerint csak akkor kaphatott csomagot, ha jó hangosan elkiáltotta magát: „Nagyon jó vagyok!" És mit ne mondjak, tényleg szuperek! Szinte minden osztályban énekszó várta a csapatunkat, volt ahol még hangszeren is játszottak nekünk. A Mikulásra mindenki nagyon figyelt, a csomagokat pedig széles mosolyok nyugtázták.

Csodálatos élmény volt a délután. Köszönjük a segítséget az iskola vezetőinek, képviselőinek, valamint természetesen minden tanár néninek és bácsinak, a kedvenc segítőinknek: a kis krampuszoknak és a cipekedős fiúknak!

Hazafelé szinte mindannyian egyhangúan mondtuk: bármikor szívesen visszamennénk! És reméljük így is lesz. Rajtunk nem fog múlni... ;)